Csipkerózsika álma

Tudom, furcsán hangzik e heti posztom címe, de ott a helyszínen én rögtön ehhez társítottam a látottakat. Miután lefotóztam az előző posztban bemutatott golgota szoborcsoportot, akár indulhattam is volna haza. Nagyon hideg volt, de mostanában olyan ritkán sikerül időt szakítanom a fotózásra, hogy mindenféleképpen szerettem volna még kihasználni a maradék időt szürkületig. Ekkor jutott eszembe a Szent Vár kápolna felett elvezető kis erdei ösvény. Még soha nem mentem végig rajta, nem tudtam milyen hosszú és hová vezet. Nézzük meg! Mit veszíthetek? Maximum visszafordulok. Elindultam. Pár lépés után máris a kis kápolna rozsdás tetejével egy magasságban haladtam tovább.

Bal oldalamon az Óbudai Egyetem kerítése húzódott hosszan, jobb oldalt a téli álmát alvó, kopasz erdő. Lépéseim zaját vastag avarszőnyeg tompította. Nem voltam egyedül az ösvényen. Előttem úgy 20-30 méterre egy magyar vizsla pár játszott önfeledten. Kísérőjük, egy idős úr, hagyta hadd játszadozzanak szabadon. Lassan haladtak, hamar beértem őket. Megszólítottam és információt kértem. Megtudtam, hogy az ösvény majd hamarosan elágazik. Ha lefelé indulok a hegyen akkor a Bécsi útra érek le, ha pedig a hegynek fel, akkor a Folyóka utcához. Megtudtam azt is, hogy találkozni fogok egy bernáthegyivel, de nem kell félnem tőle. Természetesen az utóbb említett irányt választottam - és nem bántam meg! Az elágazás után egy nagyon keskeny ösvényen haladtam. A kesze-kusza növényzet között kanyargó ösvényen egyszerre csak megláttam...

Egy meglehetősen romos, de még így is gyönyörű kőkaput. Mit rejteget ez az erdő? Nyilván ez a kapu is a korábban már bemutatott Schmidt-kastélyhoz tartozott anno, de az idők során sokat változott a terület. Sajnos a szűk hely illetve a 24-70mm-es optika miatt nem tudtam megfelelő képet készíteni róla, de talán valamennyire ez is visszaadja a hely hangulatát. Nekem egyből Csipkerózsika története jutott eszembe, amikor hosszú álomba merült és ezalatt a kastélyt teljesen benőtte a növényzet. 

Benéztem a rácson is és akkor elkezdett ugatni a bernáthegyi. Az udvaron egy nagyon egyszerű kis házikó áll, fogalmam sincs, hogy kinek a tulajdonában van most ez a terület. Magánterület? Bérlik? Csak őrzik? Nem tudom, de nem is nagyon akartam feszegetni a dolgot, mert a kutya ugyan nem jött ki a házából, de öblös, mély hangja így is tiszteletet parancsolt.

Innen hamarosan egy lépcsőhöz értem. Sokkal később építhették mint az imént bemutatott kaput, de romos állapotával remekül "illeszkedett" a környékbe.

Felérve tipikus budai lakónegyed látványa fogadott. A lépcső mellett jobbra több felfújt sátorban teniszlabda pattogott. Itt található a Sávolt Tenisz Akadémia. 

Vele szemben pedig a Béres Gyógyszergyár székháza. A másik irányba indultam tovább és hamarosan a hegy peremén álltam egy játszótéren - pazar kilátással. Lent a város moraja hallatszott. Előttem a ködből kiemelkedett a margitszigeti víztorony, a távolban pedig az Országház csúcsa. Elszaladt az idő, rohamléptekkel érkezett a szürkület. Az utolsó fotón még megörökítettem az ördög vasvilláját.