Oldalak

2013. április 13., szombat

Budapest 100 - Csengery utca 61. 1.rész

Budapest 100 - Százéves házak ünnepe (2013. Április 6-7.)

Az elmúlt hétvégén, immár harmadik alkalommal került megrendezésre a "Budapest 100 - Százéves házak ünnepe" néven futó program. Idén több mint ötven ház és közintézmény nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, stílszerűen az év századik napjához legközelebb eső hétvégén. Aki szereti a fővárost, a régi házakat útra kelt és a lehető legtöbb épületet keresett fel. A lakók és a szervezők érdekes programokkal, előadásokkal - sok helyen étellel, itallal és térképpel fogadták a látogatókat. Meglepetten tapasztaltam, hogy milyen sok külföldi vett részt ezen a programon. Nekem sokáig úgy nézett ki, hogy nem fogok tudni részt venni, de az utolsó pillanatban mégis csatlakozhattam. Sajnos a legérdekesebbnek tűnő épületek látogatása regisztrációhoz volt kötve, így azokról lemaradtam. De nem keseredtem el, maradt még egyéb látnivaló is bőven. Mindkét nap jártam a várost és a látottakat több részletben fogom közzé tenni e blogon. A meglehetősen szürke és borongós első nap délelőttjén, az első célpontom a Csengery utca 61. szám alatt található Jellinek-ház volt.




Az eredetileg bérháznak épült épület ebben az évben ünnepli a 100. évfordulóját. Építése a Román testvéreknek, Miklósnak és Ernőnek köszönhető. Rennberger néven látták meg a napvilágot csak később vették fel a Román vezetéknevet. Lajta Béla követői voltak, ami nem véletlen, hiszen Miklós a Lajta-iroda munkatársa volt, mielőtt testvérével megalapították közös, önálló irodájukat, amely 1905 és 1926 között működött. A ház különlegessége az újfajta forma. Az épület egy előudvart (más néven francia-udvart) ölel közre. Ez a forma 1905-től terjed el Magyarországon, francia hatásra.


A magasföldszint boltíves ablakait tojásdíszítés keretezi, melyet stilizált, népies virágmotívum váltogat. Ha felnézünk a harmadik emeletre, ott már egészen más ablakív formát figyelhetünk meg. Boglyaív, virágdíszítéssel. Ez a parabolaív volt a századfordulós nemzeti romantikus építészet egyik legkedveltebb motívuma. Az előudvar utcafrontján vidám puttók és két-két őrkutya fogadja a házba betérőket.



Mielőtt beléptem a kovácsoltvas kapun, felnéztem még a díszes boltívre.


Az előtérben ismét a népi motívumok köszöntek vissza, igaz kicsit pókhálósan.



Innen egy lefelé majd felfelé vezető rövid lépcsőn érjük el a belső udvart. Az épület külső felén alkalmazott új forma jobb fényviszonyokat biztosított az utcafrontra néző lakásoknak. A belső udvar kivitelezése viszont nem változott a kor szokásaihoz képest. Ez is zárt és sötét, kevés napfény jut be az udvarra. Anno természetesen itt laktak a szegényebbek.


Az épület maga meglehetősen rossz állapotban van, a lépcsőház is elég komor hangulatot sugároz.


Íme néhány fotó az egyik emeletről fotózva.





A kor kivitelezéseihez hozzátartozott az úgynevezett cselédlépcsők kialakítása. A szegény lakásokhoz, emeletenként csak egy-egy közös WC tartozott, melyek szintén itt, a lépcsőfordulókban lettek kiépítve. Érdekes, hogy a szűkebb tér miatt ide több fény jutott be, mint a fő lépcsőházba.


A következő posztban is erről a házról fogok még fotókat feltölteni, de akkor már a részletekre és a hangulatra fókuszálok. 

12 megjegyzés:

  1. I love the details. Can't stop staring at these images. The craftsmanship is very creative.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks so much my friend. I'm glad if you liked it.
      Greetings.

      Törlés
  2. i like the perspective of your last photo. great composition.

    VálaszTörlés
  3. Szeretem az ilyen előudvaros házakat és a puttó+kutyák együttes is nagyon megnyerő. Kár hogy ilyen lepusztult, de így is nagyon erős a hangulata. Én meg ide (sem) jutottam el, úgyhogy nagyon köszönöm a szép képeket és a leírást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, örülök ha tetszett! Az igazi "hangulatfotók" a belső udvarról majd a következő részben jönnek :)

      Törlés
  4. Kedves Miklós!

    Valószínűleg az otthagyott mappákban lévő tablókról vetted az információkat az épületről, de semmi gond, mert nem írtam oda alá nevemet a tanulmányon, így nem is tudhattad – „köztulajdon” volt. ; )

    Üdvözlettel,

    Bolla Zoltán

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoltán,
      Köszönöm a hozzászólást. Sajnos nem adtál levelezési címet, ezért ezúton válaszolnék, bízva abban, hogy visszalátogatsz még az oldalra :)
      A bejáratnál egy hölgy fogadta a látogatókat. Amikor én ott jártam egy kis tumultus volt az előtérben - sok érdeklődő volt mindenhol, nagyon sikeres volt az idei BP100 :) Lehet hogy voltak ott mappák és tablók, de azokat én sajnos nem láttam. A hölgytől kérdeztem meg, hogy tud e esetleg adni valamilyen rövid ismertetőt a ház történetéről. Volt olyan kedves és két A4-es gépelt papírt adott át nekem. Ezeken nem volt a szerző neve vagy forrása megjelölve. A poszt középső harmadában található néhány mondatot ebből az anyagból ragadtam ki.
      Amennyiben ez a két oldalas ismertető is a kutatási anyagodból származik, kérlek jelezz vissza. Utólagos engedelmeddel meghagynám a szövegben - természetesen már frissítve a neveddel illetve forrás linkkel - ha adsz hozzá.
      Visszajelzésedet várva, baráti üdvözlettel,
      Miklós

      Törlés
  5. Tényleg kár, hogy ilyen elhanyagolt állapotban van ez az épület. De még így is látni, hogy valaha milyen szép volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A maga leromlott állapotával együtt is szép még ez az épület. Megsaccolni sem tudnám mennyibe kerülne a felújítása.

      Törlés
  6. Love this building on its state of exterior decay. Awesome shots!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot I'm glad if you liked it. This post has a 2nd part too. You can check it if you want :)

      Törlés