Oldalak

2013. július 4., csütörtök

Gül Baba türbéje

A városnézés által szervezett várostörténeti séta

A száz éves ház története után ugorjunk még nagyobbat vissza az időben, egészen az 1540-es évekig. A most bemutatandó sírkápolna ugyanis ekkor épült (1543-1548). A budai oldalon jártunk, nem messze a Margit-híd budai hídfőjétől. Bevallom izgatottan vártam ezt a programot, mivel korábban még nem láttam a türbét. Magam sem tudom, hogy miért. Valahogy eddig kimaradt.


Elöljáróban a régi dervis rendek közül kettőt emelnék ki. Az egyik a mevleki (a kerengő dervisek) a másik pedig a bektasi (harcos dervisek) rendje. Gül baba ez utóbbinak volt a tagja. A szultán parancsára érkezett az országba. Neve pontosan "Kel Baba" azaz "Kopasz Atya" volt, de mindenki csak "Gül Baba-ként" azaz a "Rózsák Atyja-ként" ismeri. A magyarázat egyszerű. Idős korában egy derviskolostor házfőnöke volt és mint olyan rózsát viselt a turbánján. A legenda szerint a Buda elfoglalása alkalmából rendezett hálaadó ünnepen hunyt el. A szultán adta parancsba az akkori budai pasának, Mehmed Jahjapasazádénak, hogy a sírja fölé türbét emeljen. Elkészülte után ez lett az oszmán birodalom legészakibb síremléke, mely a mai napig zarándokhelyként is működik. Most pedig sétáljunk egyet a kertben. Belépve a kapun, jobb kézről látható az Élet kútja.


A falból csörgedező víz, a születést és a gyermekkort jelképezi. A nagy medence az életutat, a felnőtté válást. A kút másik végén pedig egy kis szökőkút ontja vízsugarait. Ez jelképezi az elmúlást. Oszlopsorok és levendulabokrok között haladunk tovább, a fordulóban már látható a fali kút.



Nagyon fontos szerepe van ennek a kis kútnak. Csak megfelelően megtisztulva lehet imádkozni. Ezért a szertartás előtt a hívők háromszor mossák meg a kézfejüket, következik az arc, a száj kiöblítése, aztán az orrlyukak, a könyök és végül a láb.



Ezután fordulhatunk az udvar közepén álló türbe felé, amely nyolcszög alaprajzolatú, kupolával fedett.


A keleti oldalon lévő bejárat felett megfigyelhető a már korábban megismert szamárhátív díszítésű ablak. Belépve az egyszerű helyiségbe mérhetetlen csend fogadott. A levegőben nagyon kellemes füstölőillat lebegett. A kápolna közepén látható a mohamedánok körében szentként tisztelt Gül Baba jelképes koporsója, melyet egy Korán idézetekkel kivarrt zöld lepel borít. Az elhunyt csontjai már nincsenek itt, mivel az 1600-as évek végén átalakították a türbét keresztény kápolnává. 


Gyönyörű hímzett szőnyegek és kisebb tárgyak mindenhol. Megtudtuk, hogy ezeket a zarándokok hozzák ide adományként.



A síremléken pedig ott a turbán, rózsákkal díszítve...


Kilépve az épületből jártunk még egyet a kertben az oszlopsorok között.



Nagyon megérintett ez a hely. El is határoztam, hogy többször visszatérek majd ide. Legközelebb esti megvilágításban szeretném majd megnézni.

10 megjegyzés:

  1. Érdekes épület, sok szép részlettel!
    Hála neked Miklós, megint okosabb lettem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és örülök ha tetszett. Ha Pesten jársz és jó idő van érdemes élőben is megnézni. A kilátás a városra sem utolsó innen :)

      Törlés
  2. uhh ez ténylegy nagyon szép hely. El kell mennem ide :) És van köze a Rózsadomb elnevezésnek Gül Babához?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá! :)
      Nem konkrétan hozzá kötődik, hanem a török időkhöz. Állítólag az egész domboldalt beültették abban az időben rózsákkal - innen a név.

      Törlés
    2. köszönöm a választ :)

      Törlés
  3. Nagyon szép! Még sosem voltam bent, valahogy nekem is kimaradt. Annyi minden van, amit meg kell nézni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Érdemes betérni, tényleg nagyon szép. Egy kis plusz infó, hogy most ingyenesen lárogatható. A biztonsági őrök elmondása alapján valamilyen felújítási munkálatok lesznek itt, utána pedig fizetős lesz a látogatás

      Törlés
  4. Jól leragadtam itt nálad éjfél környékén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hááát... Most is közeleg az éjfél csak már két héttel később van :)

      Törlés